Magyarország pénzügyi életének vezetõi 1214-tõl napjainkig
A mai értelemben vett kormányzati intézményrendszer újkori fejlõdés eredménye, ezért a modern tisztségeket nem lehet mindig pontosan megfeleltetni a középkoriakkal, így a pénzügyminiszterét sem. A királyi magángazdaság felbomlása a XII. század végére tehetõ, amely a bánya- és pénzügyek irányítója is volt az esztergomi kincstári központtal. Élén a nádorispán állt, kezelõi a tárnokok és a kamarások voltak. A királyi birtokok csökkenésével arányban emelkedtek a kincstár kezelésében lévõ regale jövedelmek, azaz a királyi felségjogból származó bevételek (például a pénzverési jog). A királyi kincstár élére a XIII. század elejétõl kezdve országos méltóságú tárnokmester került. Ekkor már mûködtek a pénzverõ-, bánya- és sókamarák. Az egyes kamarák hatásköri elkülönülésére adatok a korai korszakból nem maradtak fenn. Károly Róbert szervezte át a kamarák rendszerét. Az Árpád-kor négy pénzverõkamarája: a budai, az esztergomi, a szerémi és a csanádi mellé Károly Róbert további hat kamarát szervezett, a régieket pedig átszervezte.
|

|
|
|
A tárnokmester kezdetben az udvar szolgálónépeinek elöljárója, a királyi uradalmakhoz és várispánságokhoz beszolgáltatott termények kezelõje volt. Hamarosan az országbíró gazdasági feladatait vette át, kincstár törvényességét ellenõrizte, és a XIV. század pénzügyeinek legfõbb irányítójává vált. Felügyelete alá tartoztak a vámügyek, a sókereskedelem, az adó kivetése, az uralkodók hitelügyletei, a bányaregálék, a pénzverés és a koronajavak irányítása. A XIV. század második felében a gazdasági teendõket fokozatosan a kincstartó vette át a tárnokmestertõl, aki a XV. századig a pénzügyek irányításában kevésbé vett részt. Feladata az írásbeliség intézése volt, gazdasági ügyekben az altárnokmester és az altárnoknagy segítette. A legtehetségesebb tárnokmesterek fontos szerepet játszottak a királyi gazdaságpolitika alakításában. Tevékenységi körük többször átalakult. A tárnokmester a gazdasági funkciókat továbbadta az eredetileg helyetteseként mûködõ kincstartónak, aki a fokozatosan a pénzügyek egyik legfõbb irányítója lett. A kincstartó Károly Róbert idején bukkant fel elõször, mint az akkor még a pénzügyekért felelõs tárnokmester alárendeltje, majd 1377-tõl önálló tisztségviselõ. Mivel a királyi kamara Hunyadi Mátyás reformja elõtt nem volt egységes szervezet, ezért sok esetben csak elvileg volt a legfõbb pénzügyi vezetõ, az egyes kamarák csak lazán függtek tõle. A tárnokmester hatáskörébe tartoztak a városok, gazdasági hivatalok személyzetének bírósági ügyei. A bírói jogkör egyre hangsúlyosabbá vált a pénzügyi funkció rovására. A tárnoki ítélõszék fellebbviteli fórummá alakult, és 1848-ig mûködött.
|

|
|
|
A Habsburg-uralom alatt a gazdaságirányítás feladatai a királyi pénzügyi kamarához kerültek. A kamaraelnök a tárnokmester eredeti funkciójának örököse volt. Feladata a királyi kincstár és jövedelmeinek kezelése, a kincstár személyzetének irányítása volt. A kamara elsõ említésére 1148-ból maradt fenn adat. A XIII. század elejétõl a pénzjövedelmek gyûjtõfogalma, tehát az uralkodói magánszféra része. A középkori magyar pénzügyek sajátossága, hogy az uralkodó és családja rendelkezett felette. Károly Róberttõl kezdve a helyi kamarák elsõsorban a pénzverésrõl gondoskodtak, késõbb a harmincadot is kezelték. A kamarák élén nem királyi tisztviselõk, hanem vállalkozók álltak, évente elõre kifizetett bérleti díj fejében bérelték a kincstártól igazgatásukat, amelyet saját alkalmazottaikkal láttak el. Ebben az idõben még nem beszélhetünk királyi pénzügyigazgatásról. A kincstár funkciója a befolyó jövedelmek kezelésére szorítkozott. II. József uralkodása idején kamarai igazgatónak, majd kincstartónak nevezett kamarafõnök váltja egymást. Ekkor a kamara és a Helytartótanács egyesített.
A XIX. században tiszteletbeli méltósággá alakult át valódi jogkör nélkül. A magyar pénzügyeket Bécsbõl irányították csakúgy, mint az önkényuralom éveiben 1849-tól a kiegyezésig.
|

|
|
|
A pénzügyi irányítás a felelõs magyar pénzügyminisztérium 1848. évi létrehozása elõtt egy-egy kiemelkedõ személyiség nevéhez fûzõdött függetlenül annak tisztségétõl, jogkörétõl, például Nekcsei Demeter tárnokmester Károly Róbert uralkodása alatt, Szerecsen Jakab Nagy (I.) Lajos idején a pécs-szerémi pénzverõ kamarispánja, vagy Kaunitz kancellár Mária Terézia idejé-ben. 1848-tól a pénzügyminisztérium, mint a kormány szakirányú szerve látja el az ország gazdasági és pénzügyeit ellenõrzési és felügyeleti joggal.
Magyarország pénzügyi életének vezetõi 1848 elõtt
Magyarország pénzügyi életének vezetõi 1848 után
Felhasznált irodalom:
Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. 1301-1458. I-II. köt., Bp., 1996, História, MTA Történet Tud. p. 36.
Fallenbüchl Zoltán: Magyarország fõméltóságai 1526-1848. Bp., 1988, Maecenas. pp. 80-81.
Huszár Lajos: A budai pénzverés története a középkorban. Bp., 1958. Akadémiai Kiadó. pp. 121-123.
Korai magyar történeti lexikon. 9–14. század. Fõszerk.: Kristó Gyula. Bp., 1994, Akadémiai Kiadó. p. 753
Soós Ferenc: Magyarország kincstartói 1340–1540. Bp., 1999, Argumentum. p. 95
|